2014. november 30., vasárnap

Az adventről

Kedves Látogatók, Kedves Mindenki! :)

Egy hosszabb kihagyás után ismét billentyűzetet ragadtam, és úgy gondoltam milyen jobb témája is lehetne a mai bejegyzésemnek, mint az Advent?
Igen, tudom, kb. egy hónapja a "csapból is ez folyik". De úgy vélem, a karácsony, mint olyan és a meghitt ünnep várása egy soha ki nem üresedő téma.
Tegnap kitakarítottuk a lakást, felhelyeztem a bejárati ajtóra a kis arany harangokkal díszített koszorút, elhelyeztem az étkező asztalon az évek óta meglévő koszorúnkat, ma meggyújtottuk az első gyertyát rajta, és feldíszítettem az ajtók, ablakok egy részét ilyen öntapadós, színes, csillámos matricákkal.

Nagyon sok embert láttam a minap este a Debreceni Karácsonyi Vásár forgatagában sétálni, vásárolni, forralt borozni, sült gesztenyét, sült kolbászt, lepcsánkát, lángost enni.. magam is végigsétáltam a kis bódék között és egyből elkapott az a bizonyos karácsonyt váró életérzés. Az idén annyira "megszállott" vagyok, hogy már november első hetében beszereztem a szeretteim ajándékait... nos, legalább ezzel elkerültem a nagy tömeget. ;)

A karácsony közeledtével azonban érdemes másokra is gondolnunk, felkészítve ezzel lelkünket is a karácsony legfőbb üzenetére, a SZERETETRE. :) Sok munkahelyen, boltban szerveznek és hirdetnek jótékonysági gyűjtéseket, ezért szeretnék mindenkit arra buzdítani, hogy adakozzon, ha van bármilyen megunt, feleslegessé vált ruhája, könyve, játéka.. bármije. Természetesen ez csak egy finom bátorítás, nehogy bárki is azt gondolja, hogy köteleztem bármire is.. :)







Üdvözlettel és szeretettel:
Éva

2014. november 7., péntek

A közösségi "életről"

Kedves Látogató, Kedves Mindenki!


Sok szeretettel köszöntök ismét mindenkit. Mostanában sokat gondoltam a közösségi oldalak terjedésére, s azok hatására a mindennapi életünkre. :)

Én a következőket tapasztaltam:

Létrehoztunk egy vagy akár több "profilt" is különböző közösségi fórumokon, azért hogy fényképeket osszunk meg, segítséget kérjünk, ha elhagytunk valamit például.. hogy ismerkedjünk, kapcsolatokat "építsünk".. hogy beszélgessünk barátokkal, rokonokkal, ismerősökkel..

Azonban ez kezd egyre szélesebbé válni, olyan értelemben, hogy ma már mindenki bejelöl mindenkit, sok esetben akkor is, ha soha életében nem látta személyesen... A virtuális térben sokan bátrabbak, adott esetben másképpen viselkednek, mint a valódi életben..

Szeretnék itt rávilágítani arra is, hogy ma már - legalábbis saját tapasztalataim szerint - nem arról szól ez az egész, amiről mondjuk 4 éve.. Elindít valaki egy példás kezdeményezést beteg emberek segítése végett, mire valaki indít egy ún. "ellenkampányt", mely arra hív fel, hogy oszd meg kedvenc költeményed és hívj ki X számú ismerősöd.. Aztán valakinek ez sem tetszik, és megoszt egy gúnyolódó képet, amelyben kifejti, hogy mindkét kezdeményezés értelmetlen..
Ha megosztod, hogy hová szoktál járni (pl. edzőterem, mozi, színház, étterem, kávézó), akkor is lesz valakinek kifogása.. ha pedig nem, rögtön megkapod: "Te nem jársz sehova?"
Ha megosztod, milyen a kapcsolati állapotod (értsd: egyedülálló, kapcsolatban, házas, stb.) az is a te döntésed, azonban egyre többen vannak, akik ezt nem osztják meg ilyen- olyan okokból.

Akkor most hogy is van ez? Regisztráltunk egy közösségi oldalra, amely közösségben azonban egyre gyakoribb a titkolózás, a rejtőzködés.. Félünk vagy csak túldimenzionáljuk a virtuális világunkat?

Azt gondolom, hogy a közösségi oldalakat is csak ésszerűen kell használni, és mindenkinek csak annyit írni magáról, az életéről, amelyet amúgy is megosztana... és ami a legfontosabb toleránsnak lenni egymással szemben! :)

Remélem, senki nem vette magára, amiket írtam. Pusztán csak egy eszmefuttatás volt..

Szép hétvégét. jó pihenést! :)

Üdvözlettel: Éva